⚓ Zed Chronos: Egy nap a Titanic fedélzetén (teljes beszámoló)

3045.08.11. – Ma délután 17:00 előtt néhány perccel tértem vissza a nyilvános Kapun át a 1912. április 14-i napból, amikor a világ legnagyobb és legfényűzőbb óceánjárója még teljes pompájában úszott az Atlanti-óceánon.

Ahogy kiléptem a múltba, a friss sós tengeri levegő azonnal megcsapott. A hajó orma fölött sirályok köröztek, a napfény megcsillant a fehérre festett felépítményen. A fedélzeten elegánsan öltözött hölgyek és urak sétáltak, a kabátok és kalapok szabásából rögtön tudtam: ez egy másik kor, egy másik világ.

A nagy társalgóban zongoraszó szólt, a falakat faragott faburkolatok és csillogó rézveretek díszítették. Az ebédlőben tucatnyi asztalnál szolgálták fel a kor gasztronómiai csodáit – én is kaptam egy tál gőzölgő levesfélét és egy szelet frissen sült kenyeret, amit a hajó saját pékségében készítettek.

Bár a beszélgetések többnyire könnyedek és vidámak voltak, bennem ott motoszkált a tudat: néhány órával később, a hajó sorsa tragikus fordulatot vesz majd. Én azonban nem maradhattam – a Kapu szabályai egyértelműek, 17:00-kor zárul, és aki lekési, örökre a múltban ragad.

Visszafelé indulva még egyszer végignéztem a hajón: a csillogó korlátokon, a hatalmas kéményeken, a személyzet fegyelmezett mozgásán. Tudtam, hogy amit láttam, az egy soha vissza nem térő pillanat – a Titanic életének utolsó, békés délutánja.

"Olyan volt, mintha egy gyönyörű álomból kellett volna felébrednem, tudva, hogy az álom sötét éjszakába fordul." – Zed Chronos