Nyolc óra a jazz és az avantgárd fővárosában

05:00 – Indulás a Kronosz Kapun át

A mai célom 1923 Párizsa volt. Régóta vágytam ide ebben az évben: az első világháború sebei még frissek, de a város már újra éled, és épp kibontakozik a legendás „Les Années Folles” – az őrült évek – korszaka. A művészek, írók, zenészek pezsgő közege, a jazzklubok, a Montparnasse kávéházai… mind arra vártak, hogy saját szememmel lássam.

06:00 – Érkezés a Szajna-parton

A reggel ködös, a Szajna fölött halvány narancsfény dereng. A kőhidakon korán kelők sétálnak, friss bagett illata száll a pékségekből. A város egyszerre csendes és lüktető – mintha egy óriási zenekar hangolna a napra.

07:00 – Reggeli egy kávéházban

Beültem a La Rotonde teraszára. Kávét és croissant-t rendeltem, az asztal mellett pedig egy fiatal festő, kezében vászon, épp az utca zaját próbálta megörökíteni.

– Monsieur, ön is művész? – kérdezte franciás akcentussal.

– Talán egy másik műfajban – feleltem. És bár időutazóról nem beszélhettem, a jegyzetfüzetemre pillantva mintha sejtette volna, hogy történeteket gyűjtök.

09:00 – Montparnasse művésznegyed

Az utcákon színes kendős nők és hosszú kabátos férfiak siettek. Minden kávéházban viták folytak – festészetről, irodalomról, politikáról. Az egyik asztalnál egy fiatal költő Baudelaire sorait szavalta, miközben a többiek cigarettafüstbe burkolózva bólogattak.

11:00 – Jazz a délelőtt közepén

Egy szűk utcában találtam egy klubot, ahonnan zongoraszó szűrődött ki. Bent egy afroamerikai zenekar próbált, a klarinét és a dob ritmusa betöltötte a helyiséget.

– A jazz a szabadság hangja – mondta a zongorista, miközben a billentyűket ütötte. – Ha játszol, nem érdekel, ki mit gondol rólad.

13:00 – Ebéd a Latin negyedben

Egy apró bisztróban ültem le, ahol a menü egyszerű volt: hagymaleves és vörösbor. Az asztal mellettem két fiatal nő vitatta meg, hogy melyik galéria ad több lehetőséget kezdő művészeknek.
Az étterem tulaja büszkén mesélte:
- A háború elvett sokat, de most mindenki élni akar. Látja? Ezért nevetnek többet az emberek.

14:30 – Utolsó pillantás a Szajnára

A parton ültem, figyeltem a hajókat és az embereket. Egy öregember mellettem harmonikán játszott. A dallam egyszerre volt szomorú és felemelő – mint maga a város.

15:00 – Visszatérés

A Kronosz Kapu fénye elnyelt, és újra 3045-ben álltam. A kezemben még éreztem a péksütemény morzsáit, a fülemben ott csengett a jazz ritmusa. Ma csak nyolc órám volt a múltban, de minden perc Párizs pulzusát őrizte.