A fiú, aki új hangot adott a csillagoknak

Zairos első intergalaktikus koncertjét a Lunaris Arénában tartotta, amely egyszerre volt fesztivál és űrutazás. A színpad hologramjai körbevetítették a közönséget: egyik pillanatban egy marsi kanyon közepén táncoltunk, a másikban egy csillagköd fényében úsztunk.

De nem a látvány tette különlegessé az estét, hanem ő maga. A hangja egyszerre volt nyers és sebezhető, mégis erőteljes – mintha egyetlen dallammal képes lenne összekötni a Földön született gyerekeket és a távoli kolóniák fiataljait. A dalszövegei egyszerűek, de mélyek: szabadságról, otthonról és arról, hogy a világ nem egy bolygó, hanem egy közös történet.

Beszéltem néhány rajongójával a koncert után. Egy marsi lány azt mondta:

„Olyan, mintha rólam énekelne. Nem arról, hogy hol születtem, hanem arról, hogy ki vagyok.”

És talán ez Zairos titka: nem csillag akar lenni az égen, hanem a fény, ami mindenki arcán visszatükröződik.

Ahogy hazafelé sétáltam az űrállomás folyosóján, azon gondolkodtam: lehet, hogy most szemtanúi voltunk egy új korszak kezdetének. A korszaknak, amelyben a zene már nemcsak Földi műfaj… hanem galaktikus nyelv.

Lia voltam, és ha legközelebb megint koncertre megyek, hozok nektek egy kis „kozmikus setlistet” is. 😉