Ezer év ünnepe – Budapest, 1896 (teljes)

Pontban hajnali 5-kor átléptem a kapun, és a Kronopod kijelzőjén felvillant: 1896. augusztus 25. A hajnal első sugarai Budapestet már ünneplő díszben találták. Zászlók, lampionok és színes díszítések borították az utcákat – az egész város ezer év történelmét ünnepelte.

Reggel – a Városliget ébredése

Elsőként a Városligetbe sétáltam. Már kora reggel is hömpölygött a tömeg: sátrak, kiállító pavilonok, árusok kínálták a portékáikat. Egyik oldalon ipari csodák: gőzgépek, új szerszámok, sőt, elektromos találmányok, amelyekről akkoriban sokan még azt hitték, varázslat. A másik oldalon népművészeti sátrak: kézzel szőtt vásznak, faragott bútorok, színes kerámiák.

A levegőben egyszerre érződött a sült gesztenye, a friss kenyér és a vásári édességek illata. A kofák hangosan kínálták portékáikat, gyerekek futkároztak, mindenütt nevetés és zsivaj.

Délelőtt – a földalatti és a modern csodák

Nem hagyhattam ki a világ akkori újdonságát: a földalatti vasutat, Európa első metróját. Az emberek kíváncsian szálltak be a kocsikba, csodálták a gyorsaságot, a villamos fényt, a modernséget. Egy idős úr azt mondta mellettem: „Ez a jövő, uram, itt Budapesten kezdődik.”

A város sugárútjai tele voltak elegáns emberekkel. A férfiak cilinderben, a nők kalapban és hosszú ruhában sétáltak, hintók gördültek, villamosok csilingeltek. A Nagykörút vibrált az élettől, és érezhető volt: Budapest akkoriban valóban Európa egyik legmodernebb városának számított.

Dél – a Hősök tere és a nemzeti büszkeség

A Hősök terénél hatalmas embertömeg gyűlt össze. Bár az emlékmű akkor még nem volt teljesen kész, már ekkor is jelkép volt: zászlók lengtek, szónokok a magyar állam ezer évéről beszéltek. A szavakban egyszerre volt büszkeség és ígéret: hogy Magyarország nemcsak múltjával, hanem jövőjével is bizonyítani akar Európának.

Az emberek arcán lelkesedés csillogott. A parasztasszony a kosarában cipót szorongatott, a fiatal úrihölgy jegyzetfüzetébe firkált, egy diák hangosan szavalta Petőfi sorait a barátainak. Mintha mindenki tudta volna: részesei valami igazán nagynak.

Délután – vásári forgatag és zene

A délután vásári hangulatban telt. A Városliget színpadán népzenészek játszottak, táncosok léptek a porondra, esténként fáklyás felvonulás indult. A gyerekek színes papírsárkányokat eregettek, a fiatalok fagylaltot ettek, a felnőttek bort és sört kortyoltak.

Volt bennem valami különös érzés: tudtam, hogy mindez egy nagy birodalom része, a Monarchia fénykorának ünnepe – de azt is, hogy alig húsz év múlva a háború és a veszteség árnyékolja majd be.

Visszatérés

Ahogy közeledett a délután 5 óra, a nap fénye aranyszínűre festette a várost. A ligetben gyerekek nevettek, a villamosok csilingeltek, és egy pillanatra úgy éreztem, hogy Budapest valóban a világ közepén áll.

A Kronopod finoman rezdült a kezemben: ideje visszatérni. Utoljára még végignéztem az ünneplő tömegen, a zászlókon és a fényeken. Majd a kapu kék fénye körbevett, és visszaléptem 3045-be.

Ma este, amikor becsukom a szemem, még mindig hallani fogom a vásár zsivaját, a villamos csilingelését és a magyar nép ezeréves ünnepének büszke dallamát.