Egy teljesen átlagos nap a jövőben

Reggel a lakómodulom falai lassan fényleni kezdtek – ez a mesterséges napfelkelte, ami lágyan kelti fel az embert. Nincs ébresztőóra, nincs zavaró zaj, csak fokozatos világosság, amitől természetesnek érzed a felébredést.

Az első állomásom a közeli kávékapszula volt (igen, így hívják a lebegő kávézót). A barista-drón pontosan tudta, mit kérek: egy csésze meteorkávét, amit a Jupiter holdjain termesztett algákból készítenek. Az íze földi és idegen egyszerre – kesernyés, de van benne valami tiszta, frissítő mélység.

A munka? Nem irodaházakban zajlik. A legtöbben virtuális környezetbe jelentkeznek be: valaki egy marsi laborban dolgozik, más egy szaturnuszi gyár holografikus irányítótermében, miközben fizikailag még mindig a Föld körüli állomáson ül. Én pedig újságíróként a saját „hírszobámba” léptem be – ami valójában egy virtuális szerkesztőség, ahol a kollégák egyszerre több bolygóról csatlakoznak.

Délután a parkban sétáltam. Nem fák és virágok között, hanem lebegő kertekben, ahol a talaj alatt üvegkupolák mutatták a bolygót. A gyerekek súlytalan játéklabdákat kergettek, és minden kacaj visszhangzott a park kupolájában.

És este… este ugyanazt csináltuk, mint bármikor régen: összegyűltünk egy asztal körül, ettünk, ittunk, meséltünk egymásnak. A különbség csak annyi volt, hogy az ablakon túl a Föld forgott alattunk, és a csillagok kísérték a beszélgetést.

A jövőben is van reggeli, kávé, munka és esti beszélgetés. Csak minden egy kicsit közelebb van az éghez.

Lia voltam, és legközelebb elviszlek titeket egy marsi piac forgatagába. 😉