Egy nap 2000-ben

Hajnali 5:00-kor léptem be a tér-idő kapszula ajtaján, és amikor a fény elhalványult, máris ott álltam 2000. augusztus 12-én, egy átlagos nyári reggelen. A levegő tele volt friss kenyér illatával, valahol a közelben tyúkok kotkodácsoltak, és az utca csendjét csak egy-egy öreg Opel Astra vagy kocka Lada motorja törte meg.

Az első állomás: a kisbolt a sarkon

Beléptem egy pici falusi boltba, ahol a polcokon ott sorakoztak a régi kedvencek: Boci tejkaramella, Tutti Frutti rágó, Balaton szelet, és persze a zöld-sárga csomagos Tibi csoki. A hűtőben üveges kóla és kancsós tej állt, a kassza mögött egy idős hölgy minden vevőt név szerint ismert. Elmosolyodott rám is, bár nyilván fogalma sem volt, ki vagyok.

Internet a múltból

Ezután betértem egy internetkávézóba. A gépek hatalmas CRT monitorokkal és csattogó billentyűzetekkel álltak sorban. A modemek jellegzetes, nyöszörgő csatlakozási hangja töltötte be a levegőt. Két fiú a Hotmail fiókját ellenőrizte, egy lány pedig épp az iWiW-en töltött fel új profilképet. Fizetni óránként 300 forintot kellett – készpénzben, természetesen.

Találkozás egy régi ismerős “jövőbelivel”

A tér-idő ugrások során néha előfordul, hogy találkozom olyanokkal, akik érzik, hogy “valami nem stimmel” velem. Most is így történt: egy hosszú hajú, fekete pólós srác odajött hozzám a netkávézóban, és megkérdezte:

– Te nem idevalósi vagy, igaz?

Csak annyit válaszoltam:

– Nem… de úgyis hamar továbbmegyek.

Rám mosolygott, és visszatért a Counter-Strike LAN meccséhez.

Nyári fesztivál a főtéren

A nap végén a helyi nyári rendezvényre mentem ki. Volt ott minden: céllövölde, vattacukor, dodzsem, és egy kisszínpad, ahol épp egy kezdő rockbanda játszotta a Bon Jovi – It’s My Life feldolgozását. A tömeg együtt énekelte, mintha ez lenne a világ legnagyobb koncertje. Egy idős bácsi pálinkával kínált, és mesélt arról, hogy “a világ egyre gyorsabb, de ő már nem rohan sehova”.

A pillanatok, amiket elhoztam

Zsebemben hoztam vissza egy kis csomag Tutti Frutti rágót, egy 2000-es dátumú újságot, és egy jegyzetfüzetet tele apró részletekkel: az árak, a plakátok, a ruhák, az emberek beszéde. Mert ezek a részletek mondják el igazán, milyen volt a világ akkor.

Hazatérés

Amikor visszaléptem a kapszulába, a nap már lassan lenyugodott, a fesztivál hangjai távolról még hallatszottak. Egy utolsó pillantást vetettem az utcára: gyerekek görkorcsolyáztak, egy Trabant pöfögött el mellettem, és valahol a távolban megszólalt a Spice Girls – Viva Forever. Aztán a gép motorjai felbőgtek, és a jelen hideg fényei körülöleltek.

Ma újra itt ülök a jelenben, de a fülemben még hallom a modem pittyegését, a számban érzem a gyerekkor ízét, és a szívemben tudom: a 2000-es évek hajnalán az élet talán egyszerűbb volt, de minden apró pillanatot mélyebben éltek meg az emberek.