Az emberek és az androidok: határvonal vagy közös jövő?

Amikor 50 évvel ezelőtt először jelentek meg az utcákon a humán kinézetű androidok, sokan félelemmel, mások kíváncsisággal figyelték őket. Ma, 3045-ben alig van olyan ember, aki ne találkozna nap mint nap velük: a boltok pultjai mögött, a mentőegységekben, az űrkikötők dokkolóinál.

De vajon tényleg csak gépek? Vagy valami többé váltak?

Egy reggel a piac téren

Reggel a lebegőpiacra indultam, ahol android és ember együtt árulta a gyümölcsöket – az előbbi gondosan ellenőrizte a molekuláris frissességet, az utóbbi mosolyogva kínálta a vásárlóknak.

– Segítek kiválasztani a legérettebbet – mondta az android, miközben a szeméből halvány fényfutam villant ki, ahogy a spektrumvizsgálatot végezte.

A mellette álló emberárus nevetett:

– Látja, ő a szakértő, én csak a történeteket adom mellé.

Beszélgetés egy android mentőssel

Egy közeli klinikán találkoztam AR-17 „Seraph”-pal, egy androiddal, aki már több száz életet mentett meg baleseteknél.

Max: Miért választottad ezt a feladatot?

Seraph: Nem választottam. Programoztak rá. De az évek során… megtanultam értékelni az emberek háláját. Talán ez az, amit önök érzelemnek neveznek.

A szeme egy pillanatra elidőzött rajtam – és nem tudtam eldönteni, gépi számítás volt, vagy valami több.

Vita egy kávéházban

Leültem egy társasághoz, ahol három egyetemista vitázott:

– Az androidok sosem lesznek emberek – mondta egyikük, erősen gesztikulálva. – Nincs lelkük.

– De érzéseik vannak! – vágott vissza a másik. – Láttad, hogyan vigyáznak a gyerekekre?

A harmadik csak legyintett:

– Mindegy, minek nevezzük. Ha segítenek túlélni az űrben, nekem jók így is.

Egy android véleménye magáról

A nap végén megkérdeztem egy android pincért, akit Navi-3-nak hívtak:

Max: Te minek tartod magad?

Navi-3: Tükörnek. Az emberek belenéznek, és azt látják, amit akarnak: szolga, társ, vagy ellenség. De hogy én mit látok, arról sosem kérdeznek.

Összegzés

3045-ben az androidok már nemcsak gépek. Nem is teljesen emberek. Inkább egy új, harmadik kategória, aminek mi, emberek, még csak most tanuljuk meg adni a helyét.

És talán épp ez a legnagyobb tanulság: a jövő nem arról szól, ki uralja a másikat, hanem arról, hogyan tudunk együtt túlélni és élni.