A nap, amikor majdnem kávé lett belőlem 🚀

 Sziasztok, Lia vagyok, és ma hivatalosan is túléltem a Naprendszer legkaotikusabb reggelét.

Kezdődött azzal, hogy a hajóm, a Starhopper, úgy döntött, a gravitációs mezőket ma "csak lazán" veszi. Ez persze a kávés bögrémmel együtt jelentette, hogy egy fél liter koffein lassan, súlytalanul úszott körbe a pilótafülkében… és én az életben először komolyan elgondolkodtam rajta, hogy lehet-e egyszerűen beleharapni egy kávégömbbe.

A mai küldetésem a Proxima B új űrkikötőjének felavatása volt, ahol a mérnökök bemutatták az első hajtómű nélküli közlekedési kapszulát. Ez gyakorlatilag egy átlátszó gömb, ami a bolygó mágneses mezőjét használja "csúszásra" – olyan érzés benne utazni, mintha egyszerre szánkóznál, ejtőernyőznél és belenéznél a saját bátorításodra felvett végrendeletedbe.

Az esemény fénypontja? Amikor a kapszula prototípusban velem együtt utazott egy háromméteres, rózsaszín tollas kabalafigura, aki a hivatalos szónok és a bolygó legnépszerűbb popénekese is volt. Képzeljetek el egy űrutazást, ahol a biztonsági tájékoztatót dalban adják elő.

Visszafelé a Földre jövet majdnem lekéstem a csatlakozó ugrásomat a Marsról, mert egy árus ragaszkodott hozzá, hogy ingyen adjon egy csomag "asztrópitét" – ami egyébként pont úgy nézett ki, mint egy kődarab, de csodásan ízlett.

Szóval, ha valamit megtanultam ma: az űrutazás sosem unalmas. És néha a legjobb sztorik nem a hivatalos küldetésről, hanem a közben történő őrültségekről szólnak.

Lia voltam, jelentkezem legközelebb is… ha addig nem sodródom ki véletlenül a Szaturnusz gyűrűin túl. 🌠