A nap, amikor a csend hangosabb volt minden zajnál
3045.08.29
Szerző: Lia Vortex
Ma a Silent Expanse nevű kutatóállomáson jártam, amely a Hold túlsó oldalán lebeg, egy olyan zónában, ahol teljes rádiócsend uralkodik. Itt nincsenek jelek, nincs hálózat, még az űrhajók kommunikációja is elhal, amikor átrepülnek a térség fölött.
Amikor beléptem az állomás kilátótermébe, az első érzésem az volt: szinte fáj a csönd. Nem zúgás, nem moraj, nem jelzés – csak végtelen némaság. Az ablakon túl a fekete űr és a csillagok, alattam a Hold szürke kráterei.
A tudósok szerint ez a hely a legalkalmasabb a mélyűr vizsgálatára, hiszen itt semmilyen zaj nem zavarja az univerzum „szívverését”. De számomra ez több volt tudománynál. Úgy éreztem, a csend megtisztít. Minden gondolat, minden zavaró érzés lassan eltűnt, és csak az maradt: én és az univerzum.
Az egyik kutató azt mondta:
„Az emberek nem tudnak sokáig csendben maradni. De ha elég ideig próbálod, rájössz, hogy a csend is beszél.”
És igaza volt. A Silent Expanse megtanított rá, hogy a jövő összes zajos csodája mellett is szükségünk lesz néha arra, hogy megálljunk, kikapcsoljunk, és meghalljuk azt, amit csak a csönd tud mondani.
Lia voltam, és legközelebb talán egy olyan helyről jelentkezem, ahol nem a csend, hanem a hangok formálják a világot. 🎶
