1945 nyara, Budapest

Hajnali 5 óra van, 1945. augusztus 22. villog a Kronopod kijelzőjén.

Ezúttal nem ünnepre, nem könnyed nyári napokra indulok. Hanem egy olyan pillanatra, amikor Budapest még a romokból próbált felállni. A háború után pár hónappal vagyunk: a hidak felrobbantva, házak fele romokban, az emberek ruhája szakadt, de a szemükben ott pislákol a remény, hogy újra lehet kezdeni.

Ma azt szeretném látni, hogyan ébredt egy város a pusztítás után. Hogyan sütötték újra a kenyeret, hogyan árultak a piacokon, hogyan éltek a családok, akik elvesztették otthonaikat, szeretteiket. És azt is meg akarom tapasztalni, milyen erős volt az a hit, hogy a romokból egyszer új élet sarjad.

Nem tudom, mennyire lesz nehéz látni mindezt – de fontos. Mert a múlt sötét napjai nélkül nem érthetjük igazán a jelent, és nem építhetünk jövőt sem.

Pontban 5:00-kor átlépek – és 17:00-ig maradok.